Híreink

Nem javul a német parkoló-kapacitás

2010. november 23.

Németországban meglehetősen szűkös a parkolóhely-kínálat a tehergépjárművek számára. Az ADAC becslése szerint még legalább további 7 ezer parkolóhelyre van szükség, a kormány jövő évi terveiben azonban egyelőre szó sincs bővítésről.

Bővebben

Brutális útdíjemelés Csehországban

2010. november 23.

A cseh közlekedési minisztérium jövő év elejére 25%-os útdíjemelést tervez a tehergépjárművek számára. De a sokkolásnak ezzel nincs vége, 2012-re újabb 25%-os emelés várható.

Bővebben

A néhány éven belül induló európai GPS jobb lesz a mostaninál

2010. november 8.

A katonai felügyeletű amerikai és orosz helymeghatározó rendszerekkel ellentétben kontinensünk civil űrprogramban fejleszti saját navigációs műholdcsaládját. Az európai GPS a helyzetalapú szolgáltatások új korszakát ígéri: a Galileo-rendszer a korszerűbb technológia és a teljes európai lefedettség mellett nagyobb megbízhatóságot is kínál elődjeinél, valamint jogi felelősséget vállal a szolgáltatás hibájából származó károk esetén.

Bővebben

Itt a repülő autó

2010. november 8.

Nem kell már annyira a jövőbe tekinteni, ha repülő autókról fantáziálunk. A Terrafugia vállalat Transition közúti közlekedésre alkalmas repülőjének ugyanis megadta az Egyesült Államok légügyi hatósága az engedélyt a közúti közlekedésre. Sőt 45 millióért akár a miénk is lehet.

Bővebben

125 éves a motorkerékpár

2010. november 8.

Egy fából készült kétkerekű - amely mankókerekeivel elég furcsán nézett ki - jelentette 125 évvel ezelőtt egy új korszak beköszöntét. Gottlieb Daimler 1885. augusztus 29-én szabadalmaztatta találmányát, melyet „Reitwagen\"-nek hívott.

Bővebben

A jövő taxijához nincs szükség sofőrre

2010. november 8.

Német szakemberek olyan önműködő autót fejlesztettek ki, amelynek az irányításához nem csak sofőrre nincs szükség, de egy okostelefon segítségével bármikor magunkhoz is rendelhetjük. A csodaautó már működőképes.

Bővebben

Környezetbarát flottabővítés

2010. október 26.

A K&V Kft. ebben a hónapban 5 db DAF XF 105 vontatóval bővítette járműparkját. Az XF 410 EUR 5 EEV motorral rendelkező vontatók károsanyag-kibocsátása messze a 2009-ben életbe lépő, szigorú Euro-5 határértékek alatt van.

Bővebben

Könnyen kiszúrható traffipaxok Szlovákiában

2010. október 26.

A rendőröknek megtiltották az elrejtett, nem belátható helyekről való traffizást északi szomszédunknál, és a mérési helyszíneket is nagyrészt előre közli a rendőrség. Érdemes hát szemfülesnek lennünk!

Bővebben

Ideje készülni a hidegre! - tanácsok téli autózáshoz

2010. október 26.

Október végén járunk, újra meg kell barátkozni csúszós, síkos utakkal, a lefagyott szélvédővel vagy a hidegben egyéb ránk leselkedő veszélyekkel. Készítsünk fel autónkat a télre, nehogy váratlanul érjen kellemetlen meglepetés.

Bővebben

Alsólendvától Felsőlendváig - A Muravidék látnivalói

2010. október 26.

Hírlevelünk most következő képzeletbeli utazása során a ma már Szlovéniához tartozó Muravidékre invitáljuk kedves Olvasóinkat. A régió magyar vonatkozású emlékeit vesszük sorra, várakat, kastélyokat veszünk szemügyre, miközben a gyönyörű, dimbes-dombos lankák között sétálva észrevétlenül a táj megkapó szépségének rabjává is válunk.

Bővebben

Az EU többletterhet vetne ki a teherautósokra

2010. október 26.

A tagállamok közlekedési miniszterei október 15-én Luxemburgban megállapodtak arról az uniós szabálymódosításról, amelynek értelmében a tagországok az úthasználati díjakba a környezetterhelés és zajártalmak miatti többletköltséget építhetnek be a teherautók esetében.

Bővebben

Már Romániában sem kell felragasztani a matricát

2010. október 26.

Október 1-től Romániában is bevezették az elektronikus matricát, így itt sem kell azokat felragasztani, majd lekapargatni a szélvédőről. Az útadó mértéke változatlan maradt.

Bővebben
49 50 51 52 53 54 55 56 57