Június 1-től az eddig markazi székhellyel működő K&V Kft. megnyitotta gyöngyösi telephelyét is. Az új telephelyen jelenleg gépjármű szervizünk és raktárépületünk működik. Augusztus 1-től pedig fuvarszervezői szolgáltatásunk is Gyöngyösre költözik.
BővebbenAz Euromatrica irányelv módosítása lehetővé teszi, hogy a nehéz tehergépjárműveknek az úthasználat mellett az általuk okozott zaj- és légszennyezésért is fizetni kelljen. A Parlament által kedden elfogadott irányelv szerint az ebből befolyó pénzt a közlekedési rendszerek fejlesztésére és környezetvédelemre kellene fordítani.
BővebbenMivel a Ford vásárlóinak átlagéletkora meghaladja a 65 évet, így az amerikai autógyár jó üzleti érzékkel nagyobb figyelmet kezdett fordítani az idősebb emberek egészségügyi igényeire: olyan autóülés fejlesztésén kezdtek el dolgozni, amely folyamatosan ellenőrzi az idősebb vezetők szívműködését.
BővebbenSokan töltik egész napjukat a számítógép képernyője előtt a munkahelyükön, majd hazaérve kezdődik az újabb fejezet: közösségi oldalak, online játékok és egyéb érdekes honlapok nézegetése. Az eredmény gyakran a fáradt és fájdalmas szem.
BővebbenHazánkban is fontolgatják egy olyan rendszer bevezetését a magyar utakra, mely a sebesség mellett egyéb tényezőket is mérni tud, pl. a jármű súlyát, típusát. Az ASSET-Road névre hallgató uniós támogatással megvalósuló közlekedésbiztonsági, infrastruktúra- és környezetvédelmi projekt a június elejei "Korszerű közlekedésbiztonsági és infrastruktúra védelmi rendszerek" nemzetközi konferencián mutatkozott be a hazai szakembereknek.
BővebbenA Bureau Veritas Certification Hungary május 11-12-én auditálta a K& V International Transport ISO 9001:2008 és ISO 14001:2004 Integrált minőség- és környezetiréányitási rendszerét.
BővebbenNem minden uniós országban veszik még olyan komolyan a vezetés közben megengedett alkoholszint szabályozását, mint hazánkban. Vannak, ahol egy-két sör még belefér, és olyan államok is, ahol más szabály vonatkozik a kezdő vagy a hivatásos sofőrökre. A közelgő nyári szabadságok miatt összefoglaljuk, melyik országban mi a megengedett.
BővebbenSzeged belvárosába 2011. május 15-től nem hajthatnak be a tranzitforgalomban közlekedő nehéz-tehergépjárművek. A célforgalom mentesül a tilalom alól.
BővebbenAz Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szerint a nyári szezon közeledtével, utazás előtt érdemes kiváltani az európai egészségbiztosítási kártyát, emellett az OEP az utasbiztosítás megkötését is ajánlja.
BővebbenNegyedév telt el, amióta a hazai autópályákon és autóutakon betiltották a kamionok számára az előzést. Az eddigi eredmények beigazolni látszanak mind a kezdeményezők, mind az ellenzők várakozásait. Cikkünkben most az Állami Autópályakezelő NZrt. eddigi tapasztalatait vesszük sorra.
Bővebben2011 július 1-től Lengyelországban kizárólag elektronikus formában fizethetnek útdíjat a 3,5 tonnánál nagyobb megengedett össztömegű tehergépjárművek. . A díjakat a jármű környezetvédelmi besorolása, megengedett össztömege, az út típusa és a megtett távolság alapján számítják ki.
BővebbenTovább bővíti gépparkját cégünk, melynek köszönhetően áprilisban 3 db új hűtős szerelvényünk érkezett.
Bővebben