Megosztás:

Módosulhat a rendszámtábla

2015. november 9.

Számos autósokat érintő változás várható a jövőben, legalábbis ha megvalósulnak a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál tervezett változások.

Csökkenhetnek az ügyfelek adminisztratív terhei és a fogyasztók érdekeit szolgáló új megoldások jöhetnek a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) egyszerűsítési intézkedései nyomán, amelyekről ma adott ki közleményt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Megkezdődött a gépjárművek rendszámtábláján megjelenő környezetvédelmi plakett és az időszakos vizsgálathoz kapcsolódó jelzőcímke használatának megszüntetését célzó jogszabályi változtatások előkészítése is. A minisztérium elmondta, a rendőrségnek ma is megvan az elvi lehetősége, hogy elektronikus úton betekintsen a vonatkozó adatbázisokba. Így várhatóan a rendőrjárőrök szúrópróbaszerűen vizsgálják majd ezt a kérdést is - ahogy a jogosítványadatokat kérik le ma egy közúti ellenőrzésnél -,  ha eltűnik a két kerek matrica a járművek hátsó rendszámáról

A Vezess.hu szerint a tökéletes megoldás az lenne, ha a közutak mellé telepített forgalom-ellenőrző kamerahálózatot összekötnék az adatbázissal, amely a műszaki vizsgára és zöldkártyára vonatkozó adatokat tartalmazza. Így kiszűrhetőek lennének az engedély nélküli járművek.

További érdekesség, hogy 2016 januárjától térképes lekérdező rendszerben kereshetővé válnak az állampolgárok számára a hivatalos engedéllyel rendelkező, megbízható járműfenntartók elérhetőségei. Közel 13 ezer adat szerepel az adatbázisban jelenleg, autószervizek, gumisok, autófényezők stb. Ez a döntés segíthet az ágazatban jellemző feketegazdaság csökkentését.

Jó hír azoknak, akik jogosítványt szeretnének, hogy a minisztérium közleménye szerint illetékmentessé vállat az első jogosítvány kiadása, ha a parlament elfogadja az erre vonatkozó törvénymódosítást. Ma volt az általános vita a témában, még hátravan a részletes vita, de a minisztérium válasza szerint 2016 januárjától életbe léphet a javaslat. 

2016 januárjától egyébként a KRESZ-vizsgán megjelennek a mozgóképes kérdések is, amelyek nemcsak egy kiragadott pillanatot, hanem egy forgalmi szituációt mutatnak be, ezzel támogatva a helyes válaszadást, a hatékonyabb tanulást.

Emellett a hatóság a jövő évtől kétpéldányossá teszi a közúti járművezetők gyakorlati vizsgáztatásához előírt minősítő lapot egyes szaktanfolyami vizsgák esetében is.  A sikertelenül vizsgázók hazavihetik a hibáikat jelölő dokumentumot, hogy oktatójukkal elemezzék, átgondolják a konkrét helyzeteket, szituációkat. Az intézkedéssel az indokolatlan panaszbejelentések, az ügyfél és intézmény közötti konfliktusos események száma mérsékelhető.

Forrás: www.vezess.hu

Vissza

 

Aktuális híreink

A gyereknapok sztárjai idén a K&V kamionok voltak

2026. június 2.

A hétvégén négy helyszínen is találkozhattatok velünk: két óvodában, a Banditos Pizzéria gyereknapján és Ludason is ott voltunk egy-egy kamionnal, melyek természetesen pillanatok alatt a legnépszerűbb „játékká” váltak.

Bővebben

Közlekedésbiztonsági Nap 2026

2026. május 20.

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek a K&V Közlekedésbiztonsági Napjára! A mai Közlekedési Kultúra Napja apropóján külön öröm visszagondolni szombatra, amikor is átélhettük, mennyi gyerek és felnőtt érdeklődik a biztonságos közlekedés iránt. Különösen annak tudatában, hogy a K&V járművei naponta több mint százezer kilométert tesznek meg az utakon, ezért is tartottuk fontosnak, hogy a közlekedésbiztonságról ne csak beszéljünk, hanem valódi lehetőséget teremtsünk a megtapasztalására. Milyen felülni egy kamionba? Mennyire más egy akadálypálya, mint egy sima biciklizés? Mit lát egy sofőr – és mit nem?    

Bővebben

ISO auditok: természetesen

2026. május 12.

Idén is lezajlottak a K&V-nél az auditok, és megőriztük az ISO 9001 és ISO 14001 tanúsítványainkat, 3 éves újratanúsítással. Az ISO 9001 értelmében a folyamataink átláthatóak, követhetők, és ugyanazt a minőségi szolgáltatási szintet tudjuk hozni nap mint nap. Az ISO 14001 pedig arról tesz tanúbizonyságot, hogy működésünk során a környezetre is figyelünk.

Bővebben

Közlekedésbiztonsági Nap

2026. május 5.

Május 9-én várunk mindenkit Gyöngyösön a rutinpályán, ahol most már biztos. hogy  a HEGYI MENTŐK is velünk lesznek! A Kékes Kutató-Mentő Alapítvány csapata nemcsak bemutatkozik, hanem egy mentést is megmutat élőben. Tudjátok, ők azok, akik akkor lendülnek akcióba, amikor valaki eltéved az erdőben vagy bajba kerül túrázás közben.

Bővebben

Megcsináltuk: körbefutottuk a Balatont!

2026. április 28.

Most hétvégén a járműveink helyett a kollégáink gyűjtötték a kilométereket Vasárnap kora reggelre ugyanis a K&V csapata sikeresen teljesítette a 209 km-es UltraBalatont, ráadásul több mint 1 órát javítva a tavalyi eredményen!

Bővebben

A Föld napja nálunk nem egyetlen nap.

2026. április 22.

A logisztikában ritkán látványos, hogy ki mit tesz a környezetért. Nincs körülötte nagy felhajtás, inkább apró döntések sokaságával tehető zöldebbé, felelősebbé egy vállalat működése

Bővebben