Megosztás:

A hollandok a DAF XF105-öt választották az év teherautójának

2012. június 22.

Az 2012-es év teherautójának választotta a DAF XF105-öt a holland Truckstar magazin. Minden szentnek maga felé hajlik a keze, tartja a mondás, csakhogy a magazinnál rendhagyó módon versenyeztették a kijelölt modelleket.

sarga_daf.jpgHét gyártó csúcsmodelljét hasonlították össze, teljesen független, de szakmabeli bírák által. A zsűri pedig az olvasók közül került ki, több száz  pályázat közül választott a szerkesztőség 21 hivatásos teherautó-sofőrt.
Ők három napon keresztül nyűtték a vontatókat hegyen-völgyön, kifejezetten a vezetési karakterisztikára és a fülke kényelmére figyelve. A tesztben csak csúcsmodellek kerültek az elérhető legnagyobb fülkével. Az elbírálók véleménye szerint a DAF hozta a legjobb teljesítményt, mivel semmilyen területen nincs gyengesége, ráadásul jól megy, jó a hangja és jó vezetni. A kabinban pedig nagy a hely, rengeteg a rakodórekesz és ebben a nyergesvontatóban volt a legkényelmesebb az ágy.

Az XF győzelméhez – azon kívül, hogy holland gyártmány – hozzájárultak az apró figyelmes ötletek is, mint például a Night Lock, mely igazán a sofőr barátjává teheti a típust.

Fotó: DAF

Forrás: kamionhirek.hu

Vissza

 

Aktuális híreink

A gyereknapok sztárjai idén a K&V kamionok voltak

2026. június 2.

A hétvégén négy helyszínen is találkozhattatok velünk: két óvodában, a Banditos Pizzéria gyereknapján és Ludason is ott voltunk egy-egy kamionnal, melyek természetesen pillanatok alatt a legnépszerűbb „játékká” váltak.

Bővebben

Közlekedésbiztonsági Nap 2026

2026. május 20.

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek a K&V Közlekedésbiztonsági Napjára! A mai Közlekedési Kultúra Napja apropóján külön öröm visszagondolni szombatra, amikor is átélhettük, mennyi gyerek és felnőtt érdeklődik a biztonságos közlekedés iránt. Különösen annak tudatában, hogy a K&V járművei naponta több mint százezer kilométert tesznek meg az utakon, ezért is tartottuk fontosnak, hogy a közlekedésbiztonságról ne csak beszéljünk, hanem valódi lehetőséget teremtsünk a megtapasztalására. Milyen felülni egy kamionba? Mennyire más egy akadálypálya, mint egy sima biciklizés? Mit lát egy sofőr – és mit nem?    

Bővebben

ISO auditok: természetesen

2026. május 12.

Idén is lezajlottak a K&V-nél az auditok, és megőriztük az ISO 9001 és ISO 14001 tanúsítványainkat, 3 éves újratanúsítással. Az ISO 9001 értelmében a folyamataink átláthatóak, követhetők, és ugyanazt a minőségi szolgáltatási szintet tudjuk hozni nap mint nap. Az ISO 14001 pedig arról tesz tanúbizonyságot, hogy működésünk során a környezetre is figyelünk.

Bővebben

Közlekedésbiztonsági Nap

2026. május 5.

Május 9-én várunk mindenkit Gyöngyösön a rutinpályán, ahol most már biztos. hogy  a HEGYI MENTŐK is velünk lesznek! A Kékes Kutató-Mentő Alapítvány csapata nemcsak bemutatkozik, hanem egy mentést is megmutat élőben. Tudjátok, ők azok, akik akkor lendülnek akcióba, amikor valaki eltéved az erdőben vagy bajba kerül túrázás közben.

Bővebben

Megcsináltuk: körbefutottuk a Balatont!

2026. április 28.

Most hétvégén a járműveink helyett a kollégáink gyűjtötték a kilométereket Vasárnap kora reggelre ugyanis a K&V csapata sikeresen teljesítette a 209 km-es UltraBalatont, ráadásul több mint 1 órát javítva a tavalyi eredményen!

Bővebben

A Föld napja nálunk nem egyetlen nap.

2026. április 22.

A logisztikában ritkán látványos, hogy ki mit tesz a környezetért. Nincs körülötte nagy felhajtás, inkább apró döntések sokaságával tehető zöldebbé, felelősebbé egy vállalat működése

Bővebben